2008. október 27.

Mi történt ezután?

Utólag tudom, hogy abban a pillanatban amikor a csoda megtörtént több betegségből azonnal
kigyógyultam!

- a fékezhetetlen savtúltengésből, amit évekig kezeltek és nyelőcsőfekelyt okozott,
- a depresszióból, amit szintén semmivel nem lehetett kezelni
- a gerincproblémáim nem szűntek meg de elviselhetővé váltak
- a májfunkcióim, amit 10 éven keresztűl folyamatosan ellenőriztem, és mindíg rossz volt, egyik napról a másikra rendbejöttek!

Még egy érdekesség, ami a látásommal kapcsolatos, amikor erős bennem a hit a legapróbb betűket is szemüveg nélkül tudom olvasni, máskor meg szemüveg kell.
Teljes hitben a gondolataim szárnyalnak és egy verset 4-5 perc alatt képes
vagyok megírni, mint amilyeneket a "Péterbácsiblogjában" leírtam! Amikor gyenge bennem
a hit semmi nem sikerül, mindent elrontok.


Sokat elgondolkodtam ezen az eseten, és arra jöttem rá, hogy az ember szervezete magától
meggyógyul, ha el tud jutni az egyén arra az áldott állapotra amit én is átéltem.
A teljes szeretet érzése olyan öngyógyító folyamatot tud előidézni, mint ami velem is megtörtént.

Az élet nem könnyű, az ember nap mint nap sok keserűséget él át, nem tetszik a sok emberi
gyarlóság. Az élet napról napra bizonytalanabb lett, az emberek eltávolodtak egymástól.Tulajdonképpen a jelenlegi sorsunkat ennek köszönhetjük.
Ebben a helyzetben nagyon nehéz minden ember boldogulása, de mindent meg kell tennünk
azért, hogy emberek maradhassunk, nem szabad közönyösnek lennünk mások szenvedése
iránt. Mindig van lehetőség valami jót cselekedni, mindig van lehetőség örömet szerezni
magunknak és másoknak is. Szeretnék olyan emberekkel kapcsolatba kerülni, akik hasonlóan
éreznek mint én!

Hát ez az én történetem, aki hisz benne meggyógyul!

Nincsenek megjegyzések: