2008. október 29.

Sorscsapások? Avagy...




Az ember tervez, isten végez!


Mindannyiunkat folyamatosan érnek a sors csapásai,
ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt elterveztük, akkor
nagyon bánkódunk.
Esetenként olyan is előfordulhat, hogy mások a fáradságos
munkánkban szándékosan kárt tesznek.
Olyan is gyakran előfordulhat, hogy rólunk nem valós állításokat
terjesztenek, s olyan is előfordul, hogy annak ellenére, hogy mi
senkinek nem ártottunk, mégis hazugnak, jellemtelennek,
és kiközösítendőnek állítanak be minket!

Velem is történt már ilyen eset és mélyen elszomorodtam, tudván
azt, hogy én a légynek sem ártottam.
Ezeknek a csapásoknak azonban jelzésértéke van felénk, hogy
esetleg mégis valami nincsen rendjén körülöttünk.
Engem is sorra értek a csapások, mindaddig amíg csak a saját
boldogulásomat kerestem!
Ezeknek a sorozatos csapásoknak a következtében megtértem,
és azóta véget is értek ezek a sorscsapások!

Véletlen ez? Vagy a mindenható áll a dolgok mögött?

Isten nem ad semmit, hanem úgymond korbáccsal nevel minket,
inkább elvesz tőlünk, s ezáltal ad lehetőséget arra, hogy
megtaláljuk az Utat!
Minden sorscsapást vegyél úgy, hogy az Téged a jó irányba terel!
A sorscsapás jelzés is egyben, hogy valami nincsen rendben körülötted!

2008. október 27.

Isten malmai





Isten malmai lassan de biztosan őrölnek!
Még úgy egy évvel ezelőtt érlelődött bennem az a gondolat,
hogy milyen kár is lenne egy olyan embernek eladni a
parasztházamat, akinek ugyan van pénze azt megfizetni,
de értékelni valószínűleg nem fogja sohasem.
Olyan elképzelésem támadt akkortájt, hogy milyen szép
lenne azt megtartani, és olyan embereknek is felajánlani a
lehetőséget arra, hogy ők is egy kicsit ki tudjanak kapcsolódni,
akiknek egyébként erre módjuk soha sem lenne!
Az is szép lenne, ha időközönként egy-egy kellemes társaság
ott összejöhetne és jókat beszélgethetne, kirándulgatna.
Én meg az egész domboldalat telefaragnám a gondolataimmal!


Kedves barátaim, olvasóim!
A nyugodt lelkiismerethez hozzátartozik az is,
hogy nem követek el semmi tisztességtelen dolgot, hanem
rábízom magamat az isteni gondviselésre!

Jézus bennünk él!

Ezt a címet adtam a jelenleg készülő következő adományomnak.

A bibliát olvasgatva az alábbi, számomra legfontosabb
idézeteket faragom meg!




"Jöjjetek hozzám mindnyájan, én vagyok a világ világossága,

az Út, az Igazság, és az Élet.

Szeressétek egymást úgy, ahogyan én szeretlek Titeket!

Aki hisz bennem, nagyobb dolgokat fog cselekedni, mint én.

Aki nem tudja megbocsájtani mások bűneit, ne várja, hogy neki is megbocsájtsanak!

Aki magát felmagasztalja megaláztatik, és aki magát megalázza felmagasztaltatik.

Tegyél úgy másokkal, ahogyan Te is szeretnéd, hogy veled cselekedjenek!

Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!

Aki szeret, engem fogad be a szívébe.

Aki szeret, annak kinyilatkoztatom magamat!


Veletek maradok minden nap a világ végezetéig!"



Természetesen megpróbálom valami szép formába önteni
az alkotást!

Eljött az idő, hogy hamarosan elkészítem az immáron két éve
készülő adományomat!

Nagy öröm ez számomra, ismét a köz javára dolgozni!
Karácsonyra elkészítem a művet és az első ünnepi napon
azaz dec.23-án a karácsonyfa alá teszem mindannyiótoknak!

Ez lesz az én karácsonyi ajándékom!

Eddig idő hiányában nem tudtam befejezni ezt az alkotást,
és igazából azt sem tudtam, hogy hol legyen majd kiállítva!

Várom azon jelentkezőket, akik szeretnék, hogy a lakóhelyükön
legyen ez a mű felállítva!

Hogy mit várok tőlük?

Egy szép gondolatot, " A karácsony üzenete" címmel,
aminek alapján oda tudom ítélni
az alkotást!

Karácsony szent estéjén aztán az elkészült mű alatt
az általam legjobbnak ítélt " karácsonyi üzenet " is
olvasható lesz!

Ajánlatom legalább 10 jelenkező esetén érvényes!

Jelentkezni 2008. dec. 10-ig lehet itt a megjegyzésrovatban
a weboldal linkjére szóló utalással!

Hogy olyanoknak is legyen elképzelése a munkáimról,
akik eddig még nem láttak belőle, ajánlom a
címkék között
található "adományaim" ill. "alkotásaim" rovatot
szíves megtekintésre!




Csodálatos gyógyulásom története

Az alábbi történetből látható, hogy egy aprócskának tűnő
esemény, hogy tudja gyökeresen megváltoztatni egy ember életét!

A betegségek okai

A legtöbb betegség oka lelki eredtű. A legfőbb oka mindennek a szeretet hiánya.
Legtöbben nem is tudják, hogy nincs bennük kellő szeretet, tulajdonképpen élik az életüket, mindennapjaikat, de belül valami hiányzik pontosabban az az öröm amit az az ember érez
akit szeretnek és ő is viszont szeret. Itt hangsúlyoznám, hogy nem szerelemről beszélek.

Jómagam is sokáig ezt az életmódot folytattam, sokat dolgoztam, kevés türelmem volt a családomra, igazából a gyarapodásban láttam boldogulásom útját.
Több éven keresztűl éltem így és egyszer csak elkezdődtek a bajok.
Először fékezhetetlen savtúltengés gyötört, aztán egy vérvizsgálatnál kiderült, hogy magasak
a májenzimértékeim, s orvosaim maximum 5 évet jósoltak szigorú diéta és teljes alkoholtilalom
mellett. Mondanom nem kell, hogy én az italt csak normális mértékben és csak alkalomszerűen
fogyasztottam. Teljesen kétségbeestem, őszinténszólva halálfélelemben éltem. Ez 35 éves koromban derült ki, és ma mégis élek.
Gerincproblémáim keletkeztek a mozgáshiányos életmódom miatt. Depressziós lettem és
abszolút kilátástalannak láttam az életemet.
Még jobban hajszoltam magamat, hogy a családomnak mindent megteremthessek.

Állapotom folyamatosan romlott

Sajnos az állapotom folyamatosan romlott, és egyik orvostól a másikhoz jártam a gyógyulás
reményében. Semmi javulást nem tudtak elérni, sőt a sok gyógyszer inkább még ártott is.
Elhatároztam, hogy ha már nem sokáig élhetek, legalább addig jól érezzem magamat. Ettől
kezdve semmit nem vontam meg magamtól.
Amiért jó, hogy megbetegedtem, az az, hogy amíg egészséges voltam, addig elmentem minden szép és jó mellett, ami
mindannyiunknak megadatik, hogy észrevegyék. Pl a madarak éneke, a virágok szépsége,
az emberi alkotások, a világ szépsége és sokfélesége stb.

Még szerencse, hogy az alkotásaim révén kicsit el tudtam feledkezni a betegségeimről.

Egy véletlennek köszönhetem a gyógyulásomat




Mondanom sem kell, hogy ilyen kilátásokkal az ember befelé fordulóvá válik, és ez nem, hogy
javít az állapotán, hanem még ront is a helyzeten. Már az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott
amikor feleségem hozott egy CD-t hogy hallgassam meg.
Elöljáróban mondom, hogy egy felekezet vallásos zenéjét tartalmazta, ahová egyébként nem
léptem be. A zene azonban csodálatos volt és megérintette a szívemet.
Elgondolkodtam azon, hogy azoknak az embereknek akiknek van hitük mennyivel könnyebb
az életük, mert mindig van miben reménykedniük.
Én is katolikus nevelésben részesedtem, de fiatalon elfordultam a vallástól.
Gondoltam, nincs mit veszítenem elkezdem újra tanulmányozni a Bibliát. Egyre inkább lekötött
az abban leírt téma, és azt vettem észre magamon, hogy amióta ezt olvasgatom a lelki nyugalmam
helyreállt. Én egyébként rendkívül nyugtalan természetű vagyok, mindig kell valamit alkotnom.
Ez a téma rendkívül érdekessé vált. Több hasonló témájú könyvet elolvastam és a szívemet
egyre inkább a szeretet járta át. Pontosabban minden ember szeretete a bűneivel együtt.
Megjegyezném, hogy két olyan embernek meg tudtam bocsájtani az ellenem elkövetett bűneit,
akik nekem milliókban mérhető károkat okoztak!!
Észrevettem, hogy a munkáim sokkal jobban sikerülnek. És gyorsabban elkészülnek.
Ekkortájt kezdtem el egy parasztház felújítását, amit ilyen egészségi állapot mellett
amit már korábban leírtam, nem szabadott volna elkezdeni. De akkora akarat volt bennem,
hogy képes voltam napi 12 órán keresztűl a legkeményebb munkákat is elvégezni.
A felújítás alatt rendszeresen a parasztházban laktam, és esténként mindíg imádkoztam.
Amikor a fájdalmaim már olyan nagyok voltak, elkezdtem aggódni, hogy nem
tudom majd befejezni a házat!
Ilyenkor esténként imádkoztam, és kértem Jézust, hogy segítsen
enyhíteni a gerincfájdalmamat, illetve a térdem és a vállaim
fájdalmát!
Szinte hihetetlen, de reggelre mindíg elviselhetővé tette a máskor
nem enyhülő fájdalmaimat!
Ma is így vagyok ezzel, ha hasonló helyzetbe kerülök.
Azért időnként a jól bevált gyógyszereimre is szükség van, de nem
kell őket rendszeresen szednem.


És a csoda megtörtént

Mint az előzőekben említettem, a lelkiállapotom rendkívül sokat javult, és a bibliában olvasottak
hatására igen nagy boldogság és szeretet töltötte be a szívemet, és ezidőtájt észrevettem, hogy
egy emberről szinte beszélgetés nélkül is rengeteg információt szerzek csak azáltal, hogy ránézek.
Betéve tudtam Jézus számomra legfontosabb kijelentéseit:

-Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek Titeket
-Tegyél úgy másokkal, ahogyan Te is szeretnéd, hogy veled cselekedjenek
-Aki hisz bennem, nagyobb dolgokat fog cselekedni mint én
-Aki nem tudja megbocsájtani mások bűneit, ne várja, hogy neki is megbocsájtsanak
-Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája
-Aki szeret, engem fogad be a szívébe
-Aki szeret, annak kinyilatkoztatom magamat
Ennek az utolsó mondatnak nagy jelentősége van a történet további folytatásában!
2006 év márciusában egy este lefekvéshez
készülődtem. A helyiségben amiben aludtam csak egy helyen volt villanykapcsoló, távol az ágytól
a bejárati ajtó mellett. Van egy olyan lámpám, amibe 6 db rúdelemet kell tenni, és ezeket az elemeket előző ősszel vettem a lámpába. Nem minőségi elemek voltak, hanem olcsó kínai áru.
Tehát már ősszel is használtam, és télen a fűtetlen parasztházban hagytam. Egy elem az
állástól is lemerülhet, főleg ha hidegben van.
Láttam is, hogy már nem a legjobb, de azért még valamelyest világított.
Tehát a villanykapcsolót lekapcsoltam a szobában és az ágyig a zseblámpával kellett elérnem.
Hát sajnos az elem ereje menet közben elfogyott,és a lámpa fénye hangsúlyozom, nem hírtelen elment, hanem fokozatosan elhalványult, tehát lemerült. Nem érintkezési hiba volt, mert még próbáltam is kivenni és újra visszarakni őket de teljesen hiába. Az ágyhoz érve a teljes sötétségben letettem a lámpát a mellettem lévő székre, és azt sem tudtam, hogy be, vagy kikapcsolt állapotban hagytam. Este 9 órától éjjel 2 -ig imádkoztam, szinte az egész életem
összes keserűségét kiöntöttem Jézusnak, és 2 óra körül feltettem Neki a kérdést, hogy
jó döntés volt-e részemről a megtérés és , hogy jó úton járok- e?

Kértem Tőle, hogy adjon valami félreérthetetlen jelet a kérdésemre!

És ekkor a csoda megtörtént! Az este teljesen lemerült lámpa kigyulladt és fénye teljes erővel
bevilágította a szobát!Közben én kérdésekkel halmoztam el Jézus Urunkat, s rendre mindenre megadta a választ!

Én őszinténszólva fényt vártam, és megkaptam. Ez a lámpa aztán még vagy egy hónapig
működött!



A csodát még egy másik jel is megerősíti. Este egy Coca-colát felbontottam, és ittam belőle, így a
szénsav jelentős része már eltávozott belőle. Reggel szomjasan újra felnyitottam és a szénsav
olyan erős nyomású volt, hogy telespriccelte a szobát! Ilyen, újonnan felbontottnál előfordulhat,
de már korábban egyszer felbontottnál rázás nélkül nem.

Mi történt ezután?

Utólag tudom, hogy abban a pillanatban amikor a csoda megtörtént több betegségből azonnal
kigyógyultam!

- a fékezhetetlen savtúltengésből, amit évekig kezeltek és nyelőcsőfekelyt okozott,
- a depresszióból, amit szintén semmivel nem lehetett kezelni
- a gerincproblémáim nem szűntek meg de elviselhetővé váltak
- a májfunkcióim, amit 10 éven keresztűl folyamatosan ellenőriztem, és mindíg rossz volt, egyik napról a másikra rendbejöttek!

Még egy érdekesség, ami a látásommal kapcsolatos, amikor erős bennem a hit a legapróbb betűket is szemüveg nélkül tudom olvasni, máskor meg szemüveg kell.
Teljes hitben a gondolataim szárnyalnak és egy verset 4-5 perc alatt képes
vagyok megírni, mint amilyeneket a "Péterbácsiblogjában" leírtam! Amikor gyenge bennem
a hit semmi nem sikerül, mindent elrontok.


Sokat elgondolkodtam ezen az eseten, és arra jöttem rá, hogy az ember szervezete magától
meggyógyul, ha el tud jutni az egyén arra az áldott állapotra amit én is átéltem.
A teljes szeretet érzése olyan öngyógyító folyamatot tud előidézni, mint ami velem is megtörtént.

Az élet nem könnyű, az ember nap mint nap sok keserűséget él át, nem tetszik a sok emberi
gyarlóság. Az élet napról napra bizonytalanabb lett, az emberek eltávolodtak egymástól.Tulajdonképpen a jelenlegi sorsunkat ennek köszönhetjük.
Ebben a helyzetben nagyon nehéz minden ember boldogulása, de mindent meg kell tennünk
azért, hogy emberek maradhassunk, nem szabad közönyösnek lennünk mások szenvedése
iránt. Mindig van lehetőség valami jót cselekedni, mindig van lehetőség örömet szerezni
magunknak és másoknak is. Szeretnék olyan emberekkel kapcsolatba kerülni, akik hasonlóan
éreznek mint én!

Hát ez az én történetem, aki hisz benne meggyógyul!

2008. október 26.


Szomorúan tapasztalom, hogy ebben az országban élő
emberek szívét nagyon megkeserítik a mindennapi
hazugságok, és úgy érzik, hogy teljesen egyedül vannak.
Mindannyian szenvedünk ezek miatt, de törekedjünk
arra, hogy emberek maradjunk!
Mindenkinek a szíve tele van félelemmel, szorongással,
a jövőtől való félelemmel!

Mit mond erre a mindenható?
"Ne aggódjatok a sorsotok felől, az ég madarait
sem táplálja senki, mégis léteznek!"
"Vagy tán az aggódásotokkal megkönnyíthetitek
a sorsotokat? Nem, törődjetek inkább a mával,
mert minden napnak megvan a maga baja!"

"Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!"

Töltse be szíveteket az a tudat, hogy mindenkinek
megvan a saját keresztje, amit viselni kell!
Megvan a jóknak, és megvan a rosszaknak is, mert
legbelül érzik ők is, hogy valami nincsen rendjén.
Mindenki elfordul tőlük, csak a lakájok nem, azokra
meg nem számíthatnak!

Sokan úgy érezzük, hogy mi nem erre a világra valók
vagyunk, mert rengeteg rosszindulatot tapasztalunk!
De vagyunk mi is még néhányan, akiknek nem az
anyagiak a legfontosabbak.

Ha választani kellene, hogy a jó énünk vagy a rossz
kerüljön előtérbe, akkor törekedjünk arra, hogy az
első legyen a győztes.

Tudjátok meg, hogy mégha bennem is ingadozik a hit,
mégis azt kell mondanom, hogy amikor sikerült eljutnom
arra a pontra, hogy a szeretet nagyon felerősödött bennem,
akkor Jézus számtalan jelét adta a létezésének!

Mert azt mondja, hogy
"Aki szeret, annak kinyilatkoztatom magamat!"
És ez így is van!
Ezért viseljétek felemelt fejjel a keresztet, mert ami
a bibliában le van írva, az be is következik!!!

El kell fogadnunk azt, hogy jelenleg a világ végi
jövendölések látszanak beigazolódni, s ez ellen keveset
tehetünk, hiszen ez írva vagyon!
Inkább e szerint kell élnünk, és a jóra törekednünk,
Jézus megígérte, hogy
"Aki hisz benne annak kenyere és vize nem fogy el!"
Éltessen bennünket az a tudat, hogy nekünk legalább
van reményünk!

Krisztus a mi nagy reménységünk és az Ő szeretete!!!


Mindanyian megrettenünk és félünk a haláltól,
azt hiszem, hogy ez természetes is.
Én is sokat gondolok rá.

Szerintem a test és a lélek különválik, s ennek a
szemléltetésére hadd említsek egy példát!

Az ember félti az egész testét minden sérüléstől és
fájdalomtól, s ennek észlelését a tudat fogja fel.
A tudat mindaddig megmarad, amíg az agyunk képes
gondolkodni.
Tehát, ha az embernek valamilyen okból kifolyólag
eltávolítják az egyik tagját, attól még az élete megmarad,
és a lelke is. Vagy bánkódunk-e nap, mint nap azért,
hogy a levágott körmünk, vagy a hajunk már nem szerves
része a testünknek?
Most itt nem a hiúsági kérdésekre gondolok!
Felmerül bennem az a kérdés, hogy Isten a mi teremtőnk,
aki mindenre képes, de a "lélek előállítására" nem!?
Ehhez kell a test! És mivel isten szabad akaratot adott,
mindenki maga határozhatja meg a sorsát és a lelki
fejlődését is!

Mi van akkor, ha a test lassan tönkremegy de a lélek
viszont ezáltal erősödik, fejlődik jó, vagy rossz irányba!?

A halál pillanatában a lélek nagyon erős, nagy benne
az élni akarás! Csak egy pillanat és a test megszűnik tovább
"élni", de a lélek amit az élet csiszolgatott valahol új
szárnyat kaphat!? Ez lehet az amit Jézus megígért!

Az örök lelki élet!

Volt-e eddig Jézusnak olyan ígérete, amit nem tartott be?!
Vagy véletlen volt-e az, hogy Jézus a zsidóknál kezdte a
tanításait?!
Ahogy Ő mondta,

"A betegnek kell az orvos, nem az egészségesnek!"

Mit igazolnak ma a világban zajló események?
Kik vezetik ezt a világot?

De arra is gondoljatok, hogy Jézus maga is zsidó volt,
és a tanítványai is azok voltak!
Tehát a következtetésem az, hogy a zsidók közt is
vannak jó emberek!!!

Tenni a Jót

"Tenni a helyeset, nem hitvány pénzért,
nem a túlvilági örök üdvösségért" Teller Ede

Hát nem erre kellene törekedni mindannyiunknak?

Mennyivel szebb lehetne az életünk. Fedezzük már fel ezt a csodálatos világot amelyben élünk!
Sokan nem veszik észre, hogy a földön is paradicsomi állapotok vannak. Csak a "vak" nem
látja. Milyen szép lehetne az életünk, ha a technikát ténylegesen az emberiség javára
fordítanánk!
Ezt a szép világot csak az ember rombolja, önző kifogyhatatlan vágyainak kielégítésével. Hát nem kár, minden kipusztult
állatfajért, minden elpusztult nemzetért, minden kultúráért, minden növényért, mely többé már nem látható? Minden nép, minden kultúra rendelkezik olyan szépségekkel, ami csak rá jellemző!

A világ sorsáért mindannyiunknak aggódnia kellene!

Te mit gondolsz?

Legyen köztetek szeretet és béke, s költözzön boldogság az emberek szívébe!

Tárd ki szívedet a világ felé, s az megnyílik előtted!

Kezdjünk új életet!

Mit érez az az ember, aki már szenvedett amiatt, hogy ő mindíg többre vágyott, s most
megtudja, hogy nincs olyan igaz emberi vágya, amelynek ne volna, minden elképzelésénél
szebb beteljesülése?!

Mit érez az az ember, aki megtapasztalta a kilátástalanságot, s megtudja, hogy a legértelmet-
lenebbnek látszó eseménynek is van értelme és távlata?!

Mit érez az az ember, aki már félt a haláltól, az elmúlástól, s megtudja, hogy örök boldogság
vár rá?!

Ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztatnak mindannyiunkat!

Eddig elkerülted azokat az embereket, helyzeteket, akik vagy amelyek fájdalmat vagy kényelmetlenséget okozhattak neked.
Most menj oda a szomorúakhoz, a magányosokhoz, a segítségre szorulókhoz!
Lépj oda azokhoz , akiket eddig elkerültél!

Szólj pár kedves szót hozzájuk!

Nap mint nap törekedjünk arra, hogy másoknak segíthessünk,
ezáltal naponta átéljük a csodát!
Érdemes volt-e Krisztusnak érettünk szenvedni és meghalni a kereszten?

Hogyan lehetne ezt a napot még emlékezetesebbé tenni, mint azzal, hogy valami jót cselekszünk!

Régóta érlelődik már bennem a gondolat, hogy mivel tudnék segíteni a bajba jutottakon,
az elesetteken, a szomorkodókon, és azokon akik emberi mívoltukban nap mint nap megaláz-
tatásban részesülnek, mindössze azért, mert életüket becsületes munkával töltötték, és ezáltal elszegényedtek!
Nos ez legyen meglepetés!

A világ összes fájdalmát hordozom a szívemben !

Szeretetre szeretettel! Gyűlöletre gyűlölettel?

Akihez szeretettel közeledünk, az szintén szeretettel reagál!

Mert a jóra való hajlam isteni ajándék!

Törekedj arra, hogy belőled is a jó jöjjön elő!

A világ fájdalma alatt nem csak a leigázott népek keserűségét érzem,
hanem azt is, hogy amit isten ilyen pompásan megalkotott, azt ember
tönkre ne tegye!
Mindannyian e föld gyermekei vagyunk!

Aki még nem élte át ezt a csodálatos érzést, az talán nem is tudja mi a boldogság!
Ha valaki beengedi Jézust a szívébe, azzal csodát tesz. Világosságot gyújt a szívében, megmutatja
a helyes utat, hogy rajtunk kívül mások is léteznek, és, hogy mi mindannyian e föld gyermekei vagyunk!
Mindannyian szeretünk, szenvedünk, vágyakozunk, érzünk és reménykedünk egy
jobb, igazabb, emberségesebb, szeretetteljesebb világ reményében.

Mert a világ ma a mammon fogságában szenved, s a pénz mint a "legfontosabb" eltorzítja az emberi érzéseket! Mint az alkohol és a kábítószer olyan függőséget okoz, amit nagyon nehéz elhagyni.

Az ember előtt két út áll, vagy beáll a gyűlölködők népes táborába, vagy meghallja Jézus hívó
szavát, mint a következő idézetből olvasható.

Ha mástól már segítség nem jő,
messzünnen hív téged Ő,
fogadd el hát azt a kezet,
melyet átütöttek a szegek...

Én is úgy érzem magam, mint amit Jézus is átélhetett.

Mint bárány nyírói előtt,
úgy állt ott, s körben gyűlölők!

Én is ilyen magányosnak és kiszolgáltatottnak érzem magamat.
Egyedül állok a viharban, az erős szél majdnem elsodor, de én csak megyek előre, szomjazva a szeretetre, de nem is lennék képes máshogyan élni!

Feltettem az életemet arra, hogy tántoríthatatlanul csak a jó, az igaz és a nemes célokat támogatom! Ezt ajánlom másoknak is!
Az eddig nyugtalan lelkemet most a teljes nyugalom, és béke tölti be!

A képen látható fafaragást magam készítettem, a középen látható kis szívet datolyapálma levelei
közé fontam, melynek árnyékában valószínűleg Jézus is megpihent.

Jöjjetek hozzám mindnyájan


"Jöjjetek hozzám mindnyájan, ti kik megfáradtatok és én felüdítlek titeket"

Egész életemben Őt kerestem, és most végre megtaláltam!!!
Ötvenegy évig tartott a nyugtalanságom, s most az életem szebb nem is lehetne!
Isten megpróbálja azt akit szeret!
Sokan úgy érzik, hogy őket sorozatosan érik a csapások, hogy nem érzik Isten gondoskodását!
Ha visszagondolunk azokra az időkre, amikor még minden "jól ment", azt láthatjuk, hogy ha egy
embernek a sorsa rendben van, nincs szüksége Istenre! Élik az emberek a hétköznapi életüket,
de ha tragédia történik máris Istent okolják érte és mégjobban elfordulnak tőle!

Azonban, ha átgondoljuk, hogy milyenek voltunk előtte, és milyenné váltunk az esemény után, akkor láthatjuk, hogy vívódásunk szenvedésünk nem volt értelmetlen! Sokunkban ilyenkor tá-
madnak fel az igazi emberi érzések, ilyenkor tudjuk átérezni mások fájdalmát, azaz ekkor csiszolódik a lelkünk!

Ha belegondolunk abba, hogy Istennek terve van velünk, akkor láthatjuk, hogy a tragédiák
által tudunk igazán kibontakozni!
Az egyházakról

Ha már ilyen őszintén leírtam minden gondolatomat, el szeretném mondani a véleményemet az
összes jelenlegi egyházról és felekezetről is!

Mind, mind hamisak, Jézus szavait hangoztatva gyűjtik a híveket, a szeretetre vágyó embereket,
s közben mind a markukat tartják!!! Ha megnézzük milyen hatalmas vagyonokat gyűjtöttek össze,
bár ebből egy részét némelyek tényleg nemes célokra is fordítják, mégis a vezetőik fejedelmi gazdagságban élnek! Szavaik nem érintik meg az ember érzékeny és szeretetrevágyó szívét, mert
nem is érzik át igazán az emberek fájdalmát, mivel az ő életük, a jólétük miatt problémamentes!
S aki hozzájuk fordul, mind csalódni fog!!! Legyen az bármelyik egyház, vagy felekezet!

Jézus mit mondott! "Add oda a vagyonodat a szegényeknek és kövessél!"
Tevékenykedéséért soha nem kért semmit!

Ezért hangsúlyoznám, hogy ott ahol a vezetők túl vannak fizetve, soha nem fognak helyesen cselekedni, a népükért a legtöbb áldozatot hozni!

Ezért nem járok én templomba, hanem inkább a jót cselekszem

helyette!



Mit mond Jézus ezzel kapcsolatban?

"Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!"

Ti vagytok a leggazdagabbak, mert bennetek ezernyi szív dobog!

Elsősorban az erdélyi magyarokra gondolok, akik a sok-sok megaláztatás és nélkülözés ellenére
is igaz magyarok tudtak maradni. Nem békétlenkedők, hanem összetartóak.

Nyíltszívű, békés, alkotó, egyszerű, türelmes, jószándékú, segítőkész, barátságos jelzőkkel tudnám kifejezni a tapasztalataimat az erdélyi magyarokkal kapcsolatban.

Ami minket illet nehezen találok ilyen jelzőket, úgyhogy nem is keresek tovább.
Pedig a haza fennmaradásához ilyen emberekre lenne szükség!

"A fát megismerni a gyümölcséről lehet, a rossz fa rossz gyümölcsöt terem, és kivágják"
A rossz fa nem fog jó gyümölcsöt teremni!

Aki tudja, fogja fel!

"A jó mag, ha jó földbe hull, bőséges termést hoz!"
A jó mag, ha rossz földbe hull, nem ver gyökeret!

Jézus megígérte, hogy aki hisz benne, annak kenyere és víze nem fogy el!

Az ember életében arra törekedjen, hogy ha a jó és a rossz cselekedeteit egy mérlegbe teszik, az a
jó oldalra billenjen! Nincs hibátlan ember, mindannyiunkban felébred néha az ördög.

Gondoljunk csak arra, hogy ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor lassan már mindenhez egy ügyvédet kell magukkal vinnünk, mert anyira megbízhatatlanná válnak az emberek.
Valóban igaz ez a Jézus által kimondott idézet, a saját bőrömön tapasztalom nap, mint nap.
Amióta ezt a blogot vezetem, olyan jó a közérzetem, a munkámhoz megvan a kellő türelmem, az
emberi kapcsolataim sikeresnek mondhatóak. Aki minden nap azon gondolkodik, hogyan tudna segíteni embertársainak, annak Jézus úgymond fogja a kezét, döntései bölcsek, mert nem a pénz
megszerzésén töri a fejét, s a pénz mégis kellő mennyiségben rátalál.
Igaz az a mondás, hogy "Isten fizesse meg", mert a valóságban tapasztalom, hogy ha valakinek
segítettem valami módon, én is visszakaptam azt.

2008. október 25.


Ha valaki nem lenne tisztában az áldás erejével, annak itt kifejtem a saját gondolataimat!

Minden ember hangulata ingadozó, hol jobb, hol roszabb. Ha az embernek rossz a közérzete, félelmei vannak, akkor elbizonytalanodik, kapkod, s a döntései nem elég bölcsek, inkább úgy mondanám rosszak.

Akkor a napja nem úgy sikerül ahogyan azt szeretné!!

Az áldás akkor hatásos, ha mint az Ámor nyila szíventalálja az embert!

Tehát akinek a leírt gondolataim megérintik a szívét, annak napja, ill. napjai gyümölcsözőek lesznek, minden cselekedete a legtökéletesebben sikerül, legbelül a
lelki állapota a lehető legjobb lesz! Ez azért van így, mert az illető személy érzi, hogy
szeretik, s ez a belső nyugalom olyan hormonokat termel, ami az erejét megsokszorozza!!!

Figyeljétek meg magatokon, hogy mit tapasztaltok az alábbi áldásaim után!

Kísérje Utadat minden békeszerető és jószándékú ember áldása!!!
Legyen köztünk szeretet és béke, s költözzön boldogság az emberek szívébe!!!


Nem mondom, hogy ne sírjatok!

Ez az idézet a Gyűrűk Ura című filmből van:
"Nem mondom, hogy ne sírjatok, hisz nem minden könny keserű!"

Egy érzelmekkel teli ember szerintem elérzékenyül, ha ilyen gondolatokat hall!
Volt idő, mikor nem jött könny a szememre, ez akkor volt amikor Jézus sorra küldte rám a csapásokat, hogy teljesen összetörjön, megalázzon, a kilátástalanságba döntsön, mielőtt felemel!

A balsors csak úgy vert, s összesen kilenc évig tartott a szenvedésem, olyan makacs voltam.
De végre sikerült Neki engemet betörni és a jó irányba terelni!
A biztos pusztulás előtt álltam, amikor választanom kellett, a halál és az Élet között!
Én Őt választottam!

Minden csak rajtunk áll, hogy egy boldogabb életet szeretnénk-e élni, vagy egy boldogtalant!
Ez nem megy másképpen, csak Jézus tanításai által!!!



Nem csak beszélni kell, de a jót meg is kell cselekedni!



Mindenkinek van lehetősége arra, hogy a jót megcselekedje.Például egy kedves megértő szó nem kerül semmibe sem, de annak a személynek akire irányul, lehet, hogy a legnagyobb segítséget jelenti!
Mint már korábban is említettem, én úgy érzem, hogy ma a becsületes emberek kerültek
rossz helyzetbe, mert őket nem vitte rá a lelkük arra, hogy tisztességtelen dolgokat
cselekedjenek!
Ezért minden jóérzésű embernek azt javaslom, hogy ezeket az embereket, ha módjában
áll, akkor akár anyagilag is segítse!
Hiszen ők azok akik a csábításnak ellenálltak, és ezért csak tisztelet jár nekik!

"Egy kicsit kevesebb rúgás abba, aki elterült a földön!"
"Senki nem lehet próféta a saját hazájában!"

Ez a bibliai idézet azt jelenti, hogy az ember a közvetlen környezetében nem érhet el átütő
sikereket! Jézus is elhagyta szülővárosát, mert tudta ezt.

Jó ha ezt mindenki az agyába vési.

Láthatjuk, hogy hány magyar lett sikeres szerte a világban, míg itthon nem tudta ezt elérni!
Mindennek az alapja az írígységben rejlik! Erről korábban már bővebben írtam, most nem kívánom magamat ismételni.


Nem olajhiány van




Nem olajhiány van a világon, hanem szeretethiány!!

A kapzsiság uralja a világot, nem elég a temérdek sem! Nézzétek meg, hogy nagyon gazdag
közismert emberek olyan lelki válságban vannak, hogy az egész vagyonukat is elveszítik!!
Pl. Pamela Anderson, Britney Spears, Michael Jackson és még sorolhatnám a végtelenségig őket!

Én mondom, hogy meg is érdemlik a sorsukat! Hogy milyen nagy dolgokat cselekedhettek volna
ezzel a temérdek pénzzel, arról nem is beszélek!

Mindez azért történt meg, mert eltávolodtak istentől, s döntéseikből hiányozik a bölcsesség!

A politikusok is egy- egy érdekcsoportot képviselnek, nem számít nekik milliók sorsa és szenvedése!!

Minden tönkremegy, a klíma, az emberek lelkivilága, s ez a folyamat a világ végét vetíti elénk!
Pedig ha átgondoljuk, heti 2-3 napos munkával megteremthető lenne a jólétünk, mert ma már
a gépek dolgoznak helyettünk. De sok embernek az okoz jó érzést, ha látja, hogy másnak nincs
az, ami neki megvan!! Szomorú, de az ilyen családban felnövő gyerekek érzelmi világa a nullával lesz egyenértékű, s nem fogják megtalálni a helyüket a világban!
Nem lesznek képesek önállóan élni! Leghelyesebben az a szülő cselekszik, aki a gyermekét az
iskola elvégzése után, anyagilag magárahagyja, csak ha nagyon szükséges akkor segíti!!

Mint mondottam korábban, rossz fának rossz a gyümölcse!
Egy nem hívő embernek a fennti sorok olvasására az jut az eszébe, hogy akinek sok pénze van annak még több lesz!
Az idézet így teljes, "Akinek van annak még adatik, akinek meg kevés van, attól még az is elvétetik amije van!"
Itt nem pénzről van szó, hanem a szeretetről, akinek a szívében benne van, abban erősödni fog akiben viszont kevés van, az is el fog tűnni belőle!
Jézus példabeszédekben fejezte ki magát, akinek a szívében szeretet van az megérti, s aki
híján van a szeretetnek, az nem fogja megérteni!



Azon az éjszakán, amikor Jézus felgyújtotta nekem a lámpát, ami előző este teljesen lemerült, ezzel igazolva,
hogy jó Úton járok, (Lásd: http://valtoztatas.blogspot.com/)megmutatta számomra a mennyek országát, amiről
most mesélni fogok.


Egy barlang belsejéhez hasonló helyen jártam, ahová csodálatos fények világítottak be.
Lásd: hasonló képet láttam mint ezen a fotón!
Határozottan sziklafalra emlékszem amit a fények megvilágítottak, de sehol egyetlen élőlényt nem láttam.
Gyönyörű zene szólt, s éreztem körülöttem a lelkek mozgását, s anyu szólt hozzám kedves hangján!

Mindössze ennyi volt amit Jézus megmutatott nekem azon az éjjelen!

Kérdeztem még tőle, hogy mi a véleménye a katolikus egyházzal kapcsolatban, mire azt felelte:
Nem az Ő szája ize szerint működik.

Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy biztosan valamely szekta tagja vagyok, szeretném eloszlatni ezt a véleményt!

Én nem járok templomba, hacsak azért nem, hogy megnézhessek egy- egy művészi
alkotást! Nem is imádkozom, csak néha amikor bajban vagyok.

S kéréseim mégis rendszerint meghallgattatnak!

Amióta van hitem, van türelmem és megszűnt az a belső vibrálás amit egész
életemben éreztem, s nagyon kellemetlenné tette az életemet.

Azelőtt mindenki belémkötött, most meg kedvesek hozzám az emberek!
Valószínűleg a belső kisugárzásnak köszönhetem, hogy az utóbbi időben nem
találkozok velem kapcsolatban semmilyen rosszindulatú megnyilvánulással.

Azonban mindenki irányában a legnagyobb szeretettel közeledek, s azon vagyok,
hogy örömet szerezhessek másoknak.A gondolataim is mindíg e téma körül forognak.

Mert mi mindannyian testvérek vagyunk és ha ebben a szellemben próbálunk
másokhoz viszonyulni, akkor a szeretetünkre viszonzást kapunk!

Ott ahol ember valahová beavatkozik, beviszi a saját érdekeit, s az eredeti elképzeléseket is átformálja!
Nem maradt már más, mint az eredeti Károli Gáspár biblia amit mindenkinek ajánlok!

A bibliában leírt dolgok időtállóak, igazak és alapjául szolgálhatnak az emberi életnek! Az emberi élet
legalapvetőbb viselkedési elvárásairól szól és a boldog emberi kapcsolatok alapjául szolgál.

Kérdezném, hogy tud-e valaki ilyen időtálló gondolatokat létrehozni, mint amik abban le vannak írva?
Még ma sem lenne senki sem képes arra, hogy ilyen rendszerezett, következetes gondolatokat
hozzon létre, mint amik a bibliában vannak!

Még számítógéppel sem lenne rá senki sem képes!

Pontosan ez is a biblia bölcsességére utal! Kérdezném még, hogy kinek állott volna érdekében ilyen
gondolatokkal foglalkoznia, mert ebből igazán semmi haszon nem várható! Régen is meg kellett élni
az embereknek, tehát dolgozniuk kellett! Egy ilyen nagy rendszerezett anyag létrehozására
hosszú évek kellettek volna, s ha emberi alkotás lett volna, valahol nem lenne elég következetes!

Tehát ez csakis isteni alkotás lehet, amit a három evangelista egymástól függetlenül le is írt!
Az ember sokszor még azt sem hiszi el amit lát. Jézus sorra tette a csodákat, s mégis sokan nem hittek
neki. Természetesen vannak túlzások is benne, de ezt mind az emberek tették hozzá!

Ma amikor már maga az ember is olyan szintre fejlődött, hogy klónozással akár embert is tudna létrehozni, nem képtelenség az ami a bibliában le van írva! Nem elképzelhetetlen az, hogy már létezett egy
magasabb intelligencia, aki szintén jószándékú volt!
S hogy a világot már egyszer elpusztította a gonosz!
De akadt egy" túlélő"! Aki rendelkezett a tudással!

Tehát a bibliában leírtakat komolyan kell vennünk, mert ami abban le van írva, az előbb vagy utóbb be is
következik! Gondolok itt a világ végi jövendölésekre! Jelenleg a legjobb úton haladunk efelé!

Amikor Jézus a kereszten a haláltusáját vívta, s mellette az egyik latornak megbocsájtotta a bűneit,
azért, mert az hangsúlyozta, hogy Jézus nem követett el semmit, akkor miért kell meghalnia?
Jézus ezt válaszolta:"Még ma velem leszel a paradicsomban!"

Ebből is láthatjuk, hogy bűnös életünket egyetlen jócselekedettel is helyrehozhatjuk!
Jelenlegi rossz sorsunkat a bibliai útmutatások figyelmen kívül hagyása miatt értük el!

Isten szabad akaratot adott az embereknek!

Mindenki szabadon dönthet a sorsa és az élete felől! Van aki életét az isteni útmutatások szerint
kívánja élni, annak életét betölti a fény!

És vannak olyanok akik isten nélkül élnek, s csak a pénz megszerzésével törődnek! Látszólagos
gazdagságuk ellenére ők a szegények!

Ha sorsunkban valami számunkra nem kedvezően alakul, máris Istent hibáztatjuk, pedig nem Ő tehet róla, hanem magunk választottuk ezt az utat.

A betegségek kialakulásában is jelentős szerepe van az isten nélküli életnek! Azt a belső harmóniát amit egy hívő érez, istentelen nem élheti át!

A belső vívódások, a félelem a jövőtől, a kirekesztettség érzése, az önzés mind mind olyan
belső hormonokat termel, amik a szervezetet tönkreteszik!!

A hittel felruházott ember a betegségre kevésbé fogékony!

Az élethez a halál is hozzátartozik, s nem elkerülhető! Sokan mondják, hogy miért kellett
valakinek meghalnia, milyen terve lehetett istennek vele? Nem tudhatjuk, de elképzelhető, hogy
azokat szólítja magához az Úr, akik megtudják az igazságot! Ha megnézzük, általában a jókat
szólítja idő előtt!


Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, de amikor azt megtalálja, jobban örül mint
a kilencvenkilencnek!

Látszatra sok követője van Jézusnak, gondolok itt azokra akik rendszeresen eljárnak templomba, mindíg imádkoznak de az életükben nem alkalmazzák Jézus tanításait! Hasonlóak a farizeusokhoz!

Ők azok a bárányok akik kilencvenkilencen vannak, s az egy bárány az az, aki eddig ugyan rossz úton járt, de most hogy visszatalált Jézushoz, az jobban örül neki, mert tudja, hogy ez az egy bárány megjárta a poklot!
Ez az egy bárány értékesebbé vált a többinél, mert a jó hiányát megtapasztalta, s most képes már teljes hittel
Jézus tanításait követni!

Gondolkodj el azon, hogy lehet, hogy Te vagy az elveszett bárány, a legértékesebb, mert Te már átélted
a poklot, az isten nélküli élet minden keservét és kínját!

Pontosan ez a megbocsájtás alapja is, mert mindannyian vétkezünk, s olykor nagyon rosszak is tudunk lenni!
Ezért kell megbocsájtanunk a mások bűneit, mert mi sem vagyunk bűntelenek!

"Nem azért jöttem, hogy az igazakat szólítsam, hanem a bűnösöket!"
Aki később tér meg abban erősebb lesz a hit, mint abban aki gyermekkorától benne él!


Jézus nem azért halt meg, hogy elvegye a világ bűneit, mert ennek nem is lenne értelme!
Gondoljunk csak arra, hogy ez a cselekedet pont arra ösztönözné az embereket, hogy most
már bármit megtehetnek!

Ellenkezőleg azért halt kereszthalált, hogy tanításai ezáltal örökre fennmaradjanak!

Nehéz a gazdagnak

"Nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába!"Miért?

A szenvedés az, ami közelít minket az istenhez, a jólét, a siker az, ami eltávolít!
Akinek már nincs mása, mint a puszta szeretete, aki nem kincsekkel örvendezteti
meg a gyermekeit, hanem szerető és gondoskodó szóval, az teljesítette mennyei
atyánk kívánságát, az mind testvérünk, nővérünk és anyánk!

A mennyek országa tibennetek van, a fájdalom hozza elő belőletek, (valaminek
a hiánya, legyen az a szereteté, igazságtalanságé, megaláztatásé stb,)Az amire vágytok, az a mennyek országa!! A teljes önzetlen szereteté, a szeretetben való
gyermekkéválásban van benne!

Jézus megígérte azoknak akik követik őt, hogy birtokba vehetik a kezdetektől a
számukra előkészített országot!

"Aki olyan kicsinnyé tud válni, mint egy gyermek, az a legnagyobb a mennyek
országában!"
"Aki befogad egy gyermeket a nevemben, az engem fogad be a szívébe!"

Jézus a gyermekekhez sorolja a "legkisebbeket" az ínséget szenvedő embereket, a rászorulókat,
az éhezőket, az idegeneket, a betegeket és a börtönben lévőket!
Őket befogadni és szeretni, illetve közönyösen bánni velük és elutasítani azt jelenti, hogy
magával Jézussal viselkedünk így, mert Ő különleges módon jelen van bennük!
"Erőt kértem az Úrtól, és Ő nehézségeket adott, melyeken megedződhettem.
Bölcsességért imádkoztam, és Ő problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam, gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozhassam,
Boldogságot kértem, és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem.
Szeretetre vágytam és kaptam az Úrtól bajbajutott embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit sem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam amire szükségem volt.
Az Úr meghallgatta a könyörgésemet!"

Alex

Mindennap légy kedves valakivel, s aztán
majd ők gondoskodnak a boldogságodról!
Péterbácsi javaslata

Van olyan időszak, amikor nagyon elkeseredek ilyenkor jólesne egy- két kedves szó, hogy visszataláljak a Jó Útra!

Sok mindenért szomorú vagyok, de leginkább azért, mert az emberekből lassan kihalnak az
emberi érzések!

Látok magam előtt gőgös embereket, akik többnyire tisztességtelen úton nagy vagyonokat
szereztek, s most parádéznak a nélkülözők előtt vidáman, mit sem törődve azokkal!

Látok magam előtt irígy embereket, akiknek jól megy, mégis a máséra pályáznak, olyanokéra,
akik keményen megküzdenek mindenért!

Látok magam előtt olyan sok buta embert, akiktől már elvettek szinte mindent, mégis hisznek
a gonosznak!

Látok magam előtt kétségbeesett embereket, és széthúzást az összetartás helyett!
De a távoli homályból látok halványan kiemelkedni pár jóérzésű embert is!

Szeretném, ha Te is ezek közé tartoznál!!!
Úgy elszállnék veletek, oda hol még jók az emberek!
Talán a jó tündérek közé a mesevilágba!

Mert minden azon múlik, hogy tudjuk-e egymást szeretni, megbecsülni,
tudunk-e egymás sikereinek örülni!
Ebben benne van a közösség és az egyén boldogulása is!

Sokszor elgondolkodom azon, hogy miért ilyen
rossz a sorsa a magyarnak!
És mindig arra a vég következtetésre jutok,
a rossz sorsunkat magunknak köszönhetjük!

Ha szétnézek a közvetlen környezetemben, mit
tapasztalok? Azt, hogy a valamikor jó barátok,
iskolatársak nem beszélnek egymással!
Miért? Mert látják, hogy nekem ez van, ami
neki nincs. Vele szintén nem beszél a szomszéd,
mert neki az van, ami őneki nincs! És így tovább!

Tehát már a legkisebb közösségekben sincs
összetartás, s ez így megy tovább! Kihat az
egész országra! Valamikor szép nagy nemzet
voltunk, a földközi tenger mosta a partjainkat!
Elveszítettük! S elveszítettük Erdélyt és a felvidéket
is! S ha így folytatjuk, el fogunk veszíteni mindent!!!

Nemsokára nem marad országunk sem!
Amíg nem tudunk egymás mellett gyűlölet
nélkül élni, egymást megérteni és becsülni,
addig kihasználnak minket! A zűrzavarban
lehet a legjobban halászni! Ki is használják
ezt a szomszédaink is!

A közvetlen okok a következők!
A fentebb felsoroltakon kívül a hit hiánya áll
az első helyen! Sokan járnak templomba és imádkoznak
is, de nem aszerint élnek és cselekszenek!

Szerintem, ha így folytatódnak a dolgok, még
a mi időnkben tapasztalni fogjuk, hogy országunkat
elhalásszák előlünk!!
És azt kell, hogy mondjam, hogy ezt meg is érdemeljük!!

Nem jó annak, akit nem szeretnek!


Bizony mondom néktek, nem jó annak, akit nem szeretnek!
Aki nem szerethet viszont! Azt belül gyötri a magány és a
depresszió! Nem tudja a munkáját úgy elvégezni, ahogy
szeretné! Igazából nem is érdekli semmi sem, csak sodródik
az árral. Az ilyen ember más dimenzióban él, nem veszi észre
a körülötte zajló eseményeket, mert csak a maga problémájával
van elfoglalva.
Törekedjetek arra, hogy a megfelelő társat megtaláljátok, aki
veletek sír, veletek nevet! Ekkor tudsz igazán kibontakozni, mert
érzed a biztos hátteret. Nem a kinézet számít, idővel a
szépből kevésbé szép lesz, de csúnya idővel széppé válhat!
Egy szépség csak magával törődik, többnyire a tükröt kényezteti,
hiányzik belőle a másik ember iránti figyelem!

Rosszul választ az aki a vagyon alapján választ, mert az az üres
szeretetnélküli életet választja!
Lehetsz a világ bármely pontján te sokat szenvedett, agyonsanyargatott testvérem!
Ha a szíved hasonlóan érez, mint az enyém, akkor dobbanjon együtt a szívünk a
szeretet erejében!!!

Vallom, hogy csak a szeretet ereje képes ezt a romlott világot megváltoztatni, ha nem is azonnal, de lépésről -lépésre, mint ahogyan egy kis méhecske is csak egy parányi
virágport képes egyszerre összegyűjteni, úgy gyűjtsük magunk köré mi is a szeretet virágporait, s ha sokan leszünk, százan, ezren, tízezren, vagy milliók, úgy gyűlik majd a
"nektár", s úgy változik meg a világ a szeretet zászlaja alatt!!

Érzem bennünk az erőt, ne aludjunk, ébredjünk fel!!!
Az utolsó órában vagyunk, ne habozz, bízz a szeretetben, s éljünk ezentúl ebben a szellemben,
testvérként, barátként, ismerősként mint a méhek, úgy összetartva a biztos siker reményében!!!

Ez Péterbácsi üzenete az egész világnak!!

Jézus tanítása szerint nincsenek a földön országok, hiszen testvérek vagyunk mindannyian!
Látható, hogy minden ország mennyire védelmezi a "sajátját", pedig, ha végiggondoljuk az előbbi mondatot, akkor azt vehetjük észre, hogy mindannyian e föld gyermekei vagyunk, s a föld mindannyiunké!

A sors úgy hozta, hogy bizonyos népcsoportok tulajdonuknak vallanak egyes területeket.
Pedig ha elfogadnánk Jézus tanítását, akkor egymást segítve szeretetben és békéban élhetne az egész emberiség!
Küzdünk azért, hogy tulajdonunknak vélt területeket visszaszerezzünk!
Ne ezért harcoljunk, hanem azért, hogy minden néppel szeretetben éljünk, s akkor az egész
világ a miénk lesz!!
Nem kellene védelmezni a területeket. Mivel az emberiség eltávolodott a hittől, elveszítette
azt a bölcsességet, amit csak a hit tud adni! Így döntéseik rendszerint rosszak, s csak egyes
rétegeknek kedvezőek!

A világ népessége szenved a zsarnok igájában, az elfolyó könnycseppek mennyisége folyamokat tölthetne meg!
Éhezés, nyomor, megaláztatás, lelki megrázkódtatások sora, érzelem nélküliség jellemzi a
világot!
Ha az emberekben lenne bölcsesség, már itt a földön elkezdődne a mennyeknek országa!
Ehhez azonban hit szükséges!!!
Hiszen a világ olyan gyönyörű és olyan tökéletes!

"Tegyél Te is valamit a világ megmentéséért!!!"

Ez Péterbácsi kérése

Mindannyian tellve vagyunk hibákkal, amiket csak a külső szemlélő vesz észre rajtunk!
Mik ezek? Önzés, anyagiasság, büszkeség, mások lenézése, hiúság stb.
Megfigyeltem magamon, hogy akkor tudok hibátlan lenni, amikor a szívemben
fellobban a szeretet lángja!
Erre törekedj Te is ha változni akarsz!!!

Valamikor nagyon vágytam az elismerésre és a sikerre. Arra, hogy az emberek elismerjék a
tehetségemet, hogy valami maradandó dolgot alkothassak, legyen az egy bútor egy szép használati tárgy. Önző célok ezek.
Írigységet szülnek, nem közelebb visznek az emberekhez, hanem inkább eltávolítanak tőlük!
Ha örömödet mással megosztani nem tudod, nem ér semmit annak forrása!

Ma már nem erre vágyom, hanem arra, hogy szeressenek, becsüljenek, hogy örömet szerezhessek bárkinek, hogy a szavamat mindíg betartsam, hogy nyílt és őszinte tekintetű
legyek, hogy legyen türelmem másokat meghallgatni, hogy egyszerű legyek ne hívalkodó,
hogy át tudjam érezni mások problémáját !!

"Tenni a helyeset nem hitvány pénzért" ez áll a blogom fejlécében, és én ezt őszintén gondolom,
s nem is a kecsegtető túlvilági örök üdvösségért kell a jót megcselekedni, hanem mert ez a legbennsőbb vágyunk!


"Szeretetből építsünk egymás között hídat,
ez teheti boldogabbá, a jövő világunkat!" - Varga Jolán idézete


Bizonyára ismeritek ezt a könyvet, magam is gyönyörködök benne! Milyen szép dolgokat is tud
az ember létrehozni? Olyan sokszínű a világ, és a világ különböző tájain élő emberek, mind, mind más és más építészeti remekműveket hoznak létre! Az emberi fantázia határtalan!

Viszont, ha egy népet leigáznak és nyomorba döntenek, vagy teljesen szétzüllesztenek, előbb vagy utóbb a kultúrája is eltűnik! S a világ szegényebb lesz egy látnivalóval! A globalitás a maga sivár
pénz hátterű kultúrájával előbb, vagy utóbb számos nép kultúráját fogja tönkretenni!

Isteni ajándék az alkotóképesség, de isteni az is, hogy minden ember számos olyan veleszületett adottsággal rendelkezik, mint a látás képessége, azaz szemünkkel észlelni tudjuk a körülöttünk
zajló dolgokat, gyönyörködhetünk a világ szépségében, a hallás képessége következtében pl.
gyönyörködhetünk a csodálatos zenei művekben, a szaglás által a csodálatos illatokban, az ízlelés
következtében az ételek és az italok változatosságában!
Ez mindannyiunknak megadatott. Aki ezeket a veleszületett képességeket értékelni tudja, már
gazdag embernek számít, főleg ha meg is tudja teremteni hozzá a feltételeket, azaz pl. a táplálékot be tudja szerezni és így tovább!
Az embernek ezek az alapvető feltételei az élethez! Az, hogy milyen autóval járunk, csak másodlagos! Mégis sokan a luxus érdekében olyan nagy áldozatot hoznak, s közben a családjuk
látja a kárát, mert nincs idejük és türelmük törődni a gyermekeikkel! Ilyen családban a gyermekek magányossá válnak és rossz irányba fejlődnek!


"Ha a szeretetet tanulni, vagy tanítani akarod,
akkor tanulj a legkisebbektől,
a gyermekektől! "