2009. április 12.

Két pillanat motivál...


Két "pillanat" motiválja az életemet és a tetteimet,
bár magam is csak egyszerű földi halandó vagyok,
nem vagyok méltó arra, hogy követendő példát mutassak!
Ennek ellenére rendszeresen visszatérő gondolat bennem,
az a számomra igen fontos két filmrészlet,
ami mélyen nyomokat hagyott bennem!
Az egyik jelenet a Ben-Hur című filmből lebeg előttem,
amikor a Ben-Hurt elfogják és viszik a társaival együtt a gályarabságra.
Éhesen, szomjasan, korbácsütések között érnek a rabok egy
forráshoz, vagy kúthoz, és mindenki kap egy kevés vizet,
de őtőle elveszik a vizet, nem engedik, hogy igyon!
És ekkor megjelenik egy tiszta fehér ruhában Jézus
és megitatja Hurt.
A rájuk vigyázó őr nem meri meggátolni ezt,
és az arcára rá van írva az alázat vele szemben!
És Ben csak nézi őt csendesen.

Sokszor erre vágyom én is, hogy "megitassam" a szomjazót,
és ez számomra megadja a lelki békét, a harmóniát
és a teljes megnyugvást!

A másik életemet döntően befolyásoló jelenet a Passió című filmből
való, az a rész, amikor Jézus már nagyon összetörten
viszi a keresztet és az anyjához érve mondja,

"Én majd mindent újjá teszek anyám!"

És ekkor az anyjának feldereng egy kép a szeme előtt,
amikor még Jézus kisgyermek volt és boldogan rohant feléje!
Itt Jézus már utal a feltámadásra és arra,
hogy nekünk földi halandóknak, is fel kellene már egyszer
támadnunk ebből a rémálomból, amiben élünk!

Sok kis Jézusra lenne szükségünk, hogy az ő szeretetével felvértezve,
őrá hallgatva éljük meg az új feltámadást!


Számomra ez a húsvét üzenete!

2009. március 29.

Lelki ujjászületésre van szükségetek!


"Jöjjetek hozzám mindnyájan, Ti kik megfáradtatok
és én majd felüdítlek benneteket!"
Ti, kik keresitek az Utat, de nem találjátok, mert mindenhol
becsapottnak érzitek magatokat, hozzátok szólok!

Lehet a világ bármennyire is kegyetlen és igazságtalan hozzátok,
itt választ kaphattok és lelkileg megújulhattok!
Én a korábban ateista, istentagadó, hit nélkül élt boldogtalan, de végül
az Utat megtaláló ember, segítek néktek a boldogság megtalálásában.
Ne adjátok ki a keservesen megdolgozott pénzecskéteket
egyetlen szektának sem, mert ők a szeretetre való vágyatokat kihasználják!
De ehhez néktek is kell tennetek valamit, mert a boldogság pénzért
nem vásárolható, láthatatlan, de mégis látható valami,
ami a boldog és kiegyensúlyozott embereknek az arcára van írva!

A jó és a rossz küzdelme


A világ egyre inkább a gonosz erők hatalmába kerül, akiknek érdeke Jézus tanításainak elferdítése és elfeledtetése! Ne feledjük, hogy az alapvető erkölcsi útmutatók nélkül az emberi élet egyre inkább az elállatiasodáshoz vezet! Döntened kell, és választanod, hogy a jót akarod-e szolgálni, vagy a rosszat! Tiszta lelkiismerettel akarsz-e élni, vagy állandó szorongással. Minden fronton támadást indítottak az igazi kereszténység ellen, sőt maga a katolikus egyház is a sátánt szolgálja, és az antikrisztus megtestesítője és szolgálója! Ettől még nem ítélem el azokat az embereket, hívőket, akik tényleg jószándékkal járnak templomba, csak felhívnám a figyelmüket arra, hogy a helyes útra térjenek!
Én megosztom az ételemet és az italomat a jószándékú emberekkel!
Ezen az oldalon olvashatod az én történetemet, hogy én hogyan jutottam el a megvilágosodáshoz és a lelki megbékéléshez, minden tőlünk pénzt követelő szekták nélkül! Ahol pénzt kérnek tőletek, azok mind a sátánt szolgálják!

A világ csak akkor változik meg, ha mi is megváltozunk és a pénz helyett az emberi szeretetet és a megbecsülés útját választjuk!

Az emberek szeretethiányban élnek és ez a hiány már gyermekkorukban elkezdődik.

Nagy a felfordulás a világban, az emberek keresik az Utat, de sokan nem találják. Magam is sokáig kerestem a lelki nyugalmamat, mindhiába. Addig, amíg az egyén csak az önmaga boldogulását keresi, addig azt soha nem fogja megtalálni! A gyűlölködés helyett a szeretetet kell a középpontba állítani és akinek a szívében felébred a szeretet, azaz beengedi Jézust a szívébe, annak egy új életre lesz lehetősége!
Egy boldogabb, szeretetteljesebb életre!

Ti, kik olvastok engem nap, mint nap, megtapasztalhatjátok, hogy milyen nagy belső küzdelmek zajlanak le bennem. Én is ember vagyok, gyengeségekkel is rendelkezem, de még soha senki ellen gyűlölködő magatartást nem tanúsítottam!
Tökéletességre vágytok, de senki nem lehet tökéletes, ezért ne ítéljetek el másokat,
akik szintén nem tökéletesek!

A félelmeim és aggályaim miatt kellett belebonyolódnom a tények alapján, a jelenlegi helyzetelemzésekbe. Jól tettem-e vagy sem, azt döntse el ki, ki önmaga! Mindenesetre én mindig a közösség érdekét vettem elsősorban alapul, soha sem a saját érdekemet!
"Veletek maradok a világ végezetéig!"- mondotta Jézus, és mi most már láthatjuk is, hogy jelenleg a világvégi jövendölések beigazolódni látszanak!
Azonban, aki hisz őbenne, annak kenyere és víze nem fogy el!

Ezt ígérte Jézus és nekünk nem szabad ebben kételkednünk!
Ne higgyetek és ne olvassatok olyan irodalmat, melyben bizonyos "varázskövekről" és reinkarnációról "tanítanak"!
A bölcs ember a Bibliát olvassa, mert abban mindenre magyarázatot talál!

2009. január 14.

Saját kereszt


Töltse be szíveteket az a tudat, hogy mindenkinek
megvan a saját keresztje, amit viselni kell!
Megvan a jóknak, és megvan a rosszaknak is, mert
legbelül érzik ők is, hogy valami nincsen rendjén.
Mindenki elfordul tőlük, csak a lakájok nem, azokra
meg nem számíthatnak!

Sokan úgy érezzük, hogy mi nem erre a világra valók
vagyunk, mert rengeteg rosszindulatot tapasztalunk!
De vagyunk mi is még néhányan, akiknek nem az
anyagiak a legfontosabbak.

Ha választani kellene, hogy a jó énünk vagy a rossz
kerüljön előtérbe, akkor törekedjünk arra, hogy az
első legyen a győztes.

Tudjátok meg, hogy mégha bennem is ingadozik a hit,
mégis azt kell mondanom, hogy amikor sikerült eljutnom
arra a pontra, hogy a szeretet nagyon felerősödött bennem,
akkor Jézus számtalan jelét adta a létezésének!

Mert azt mondja, hogy
"Aki szeret, annak kinyilatkoztatom magamat!"
És ez így is van!
Ezért viseljétek felemelt fejjel a keresztet, mert ami
a bibliában le van írva, az be is következik!!!

El kell fogadnunk azt, hogy jelenleg a világ végi
jövendölések látszanak beigazolódni, s ez ellen keveset
tehetünk, hiszen ez írva vagyon!
Inkább e szerint kell élnünk, és a jóra törekednünk,
Jézus megígérte, hogy
"Aki hisz benne annak kenyere és vize nem fogy el!"
Éltessen bennünket az a tudat, hogy nekünk legalább
van reményünk!

Krisztus a mi nagy reménységünk és az Ő szeretete!!!

2008. december 22.

Hosszú volt az Út....


Uram, hosszú volt a hozzád vezető út, de sokszor eltévedtem!
Egész életemben a Te hiányodat szenvedtem, nyugtalan voltam és boldogtalan.

Veled egy időben születtem, ezen a napon és több mint 50 év kellett ahhoz,
hogy rádtaláljak!

Köszönöm a türelmedet és azt, hogy számomra rendkívül nehézzé tetted az életet,
hogy megtapasztalhassam a szenvedést, mely aztán hozzád kényszerített!
Hálás vagyok neked uram, és most rendkívül boldog vagyok, hogy általad
megismerhettem az igaz szeretetet és a lelki békét!

Legyen békesség köztünk és az emberek között mindörökké!

Ámen.

2008. december 21.

Minden eddigi társadalom...


Minden eddigi társadalom kudarcra volt, van és lesz ítélve, amelyik a bibliai útmutatásokat figyelmen kívül hagyja!

Mivel eddig nem Jézus tanításai szerint éltünk,
láthatjuk ennek a következményeit,
láthatjuk a sok szenvedést és a világ pusztulását!
Mostanában tapasztalhatjuk, hogy egyes vallások a karácsonyt
a fény ünnepének titulálják!
A szeretettel kapcsolatban Jézus csodálatosan és egyszerűen,
mindenki számára érthetően és szívhez szólóan megfogalmaz
mindent, mégis sokan fordulnak idegen nehezen érthető
bonyolult és valójában értéktelen és összefüggéstelen ideológiákhoz!
Gyakran olyan ideológiákhoz, amelyek a sátánt szolgálják!
Ők azok, akik nem rendelkeznek kellő bölcsességgel,
hogy meglássák az igazságot!
Mert az igazságot csak az bírja, aki beengedi Jézust a szívébe!

Aki házát sziklára építette...


"Mindaz, aki hallgatja a tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki a házát sziklára építette."

Folyamatosan törekszem arra, hogy a bibliai példázatokat a mai élet talajára beleillesszem. Egyre inkább azt tapasztalom, hogy azok időtállóak, és követendő megoldásokat kínálnak az embereknek.

Ha mondjuk az ősközösséget veszem alapul, ott is azt látom, hogy az ember egyedül képtelen lett volna megélni, egy mamutot is csak csoportosan voltak képesek elejteni. Az ember társadalmi lény, tehát ha ehhez nem tud alkalmazkodni, mert mondjuk egyéni utakat keres, az nagy valószínűséggel a többség számára nem lesz sikeres.

Tehát a nagy tettekre csak csoportosan képes az ember!

A mai világban hatalmas küzdelem folyik a pénzért és a vagyonért.
Az emberek a lelkiismeretük ellenére lábbal taposnak el másokat az egyéni céljuk elérése érdekében!
Némelyeknek ez sikerül is, de ezáltal mások szükséget szenvedhetnek!

A biblia minden mondata arra törekszik, hogy az emberek egymást szeressék, és úgy cselekedjenek egymással, ahogyan azt másoktól is elvárják, hogy velük is a jót cselekedjék!
Ha ez megvalósulna, akkor az egyén és a közösség is meggazdagodna, és senki nem szenvedne ínségben.

És ez a gazdagság minden képzeletet felülmúlna kedves barátaim!

Ugyanis nem így néznének ki a települések, mert mindenkinek volna módja szép, esztétikus házat építeni. A fejlődés folyamatos lenne, míg a jelenlegi szituációban éppen ennek az ellentéte következik be.

Milyen véletlen, de éppen karácsonykor születtem, december 22-én, azaz holnap lesz a születésnapom, a nevem Péter, bibliai fordítása, kőszikla.

2008. december 19.

Bizony mondom...


"Bizony mondom néktek, ég és föld elmúlik, de az én igém nem múlik el soha!"

A világban zajló események igazolják ezt az idézetet.
A kapzsiság nemzetközileg is olyan méreteket öltött, hogy a cél érdekében
nem csak a világ lakosságát akarják teljes rabszolgaságba kényszeríteni, hanem
ezt a csodálatos világot is teljesen ki akarják szipolyozni.
A még nagyobb profit érdekében nem kímélik a föld tüdejét biztosító növényzetet,
a rengeteg napi reklám érdekében kivágják az őserdőket, szennyezik a vizeket,
az ezerarcú élővilágot elpusztítják.
Ha valaki rendelkezik azokkal a képességekkel, hogy Jézus igéi mögé lásson,
megtapasztalhatja azok időtállóságát!
Ez az ige is több mint kétezer éves, és az idézet időtállóságát és bölcsességét igazolja!

2008. december 13.

Mit ünnepelünk karácsonykor?


Ha jól vagyok informálva, akkor karácsonykor Jézus születését ünnepeljük!
Milyen ünneplés az, amikor olyan személyt ünneplünk, akiben tulajdonképpen
nem is hiszünk!
Nem ellentmondásos például az, hogy az időszámítást is ettől az időtől számítjuk?
Hisszük is meg nem is!
Elmondom, hogy miért van ez így, mivel magam is átéltem ezt a folyamatot.
Gyermekkoromban én is tanultam hittant, templomba jártam, de fiatal fejjel nem
tudtam felfogni a Jézus igéi mögött álló mondanivalót!
Csak azt láttam, hogy a templomok, ahová járok, tele vannak kincsekkel, pompával!
Csak azt láttam, hogy az emberek akik odajárnak, kilépve a templomajtón máris
egymásnak esnek, a másik háta mögött suttognak, pletykálnak!
Csak azt láttam, hogy az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogy maguknak
a legtöbb földi kincset gyűjtsék! Pontosan az ellenkezőjét tették, annak amit hallottak!

Csak kevesen gyűjtötték az égi kincseket!

Miben csalódtunk?

Csalódtunk abban, hogy az egyházak kivétel nélkül a hitet saját gyarapodásukra használják!
Hogy a vallás terjesztése érdekében háborúkat indítottak, abból a célból, hogy még több
bevételük származzon!
Csalódtunk az emberekben, akik a templomba járnak és közben rosszat akarnak másoknak!
Csalódtunk az emberekben, mert bár ezerszer meghallgatták Jézus igéit, de meg sem értették
azokat, s cselekedeteikben nem aképpen cselekedtek!
Csalódtunk már tulajdonképpen mindenben, ami mögött ember áll!
Mert az ember önző, hisz is meg nem is, tesz is meg nem is, jót is akar, és rosszat is!

Kérdem én, Jézus a felelős ezekért a cselekedetekért, vagy az emberek a képmutatóak?

Kérdem én, hogy hamisak ezek az igék amikből, most felsorolok párat a könnyebb érthetőség
érdekében?

"Jöjjetek hozzám mindnyájan, én vagyok az út, az igazság és az élet!"
"Tegyél úgy másokkal, ahogyan te is szeretnéd, hogy veled cselekedjenek!"
"Aki nem tudja megbocsájtani a mások bűneit, ne várja, hogy neki is megbocsájtsanak!"
Aki magát felmagasztalja, megaláztatik, s aki magát megalázza, felmagasztaltatik!"
"Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, az engem fogad be a szívébe!"
"Aki hisz bennem, nagyobb dolgokat fog cselekedni mint én!"
"Szeressétek egymást, úgy ahogyan én szeretlek titeket!"
"Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!"
"Amit a legkisebbel tettetek, velem tettétek!"

Ezek az igék helytállóak, és arra törekednek, hogy az emberek szeressék egymást, és
segítsék, ne kizsákmányolják egymást. Jézus mindíg a legkisebbek védelmére törekedett!

Kérdem én, hogy helyes - e elfordulni Jézustól és az Ő tanításaitól,
aki nekünk jót akart, csak azért, mert az egyházak is hamisak mind, egytől- egyig?
Kérdem én, hogy helyes -e ezért belépnünk olyan gyülekezetekbe, amelyek tőlünk
a jövedelmünk bizonyos részére igényt tartanak, és esetleg a háttérben azon nép emberei
állnak, akik Jézus keresztre feszítésében részt vettek!
Ha ezek közé állsz, megmérgezik az elmédet, elszedik a pénzedet, s magad is előbb, vagy utóbb
azonosulni fogsz velük!
Ez az azonosulás észrevehető máris sokunkban, hiszen tapasztalom, hogy a keresztény
neveltetés ellenére azon szerzők műveit olvassák és idézik, akik a Jézus tanításaira fittyet
hánynak, őt nem is említve, idegen ideológiákat, elméleteket fabrikálnak!

Nagyon nem szeretem, amikor nekem a Talmudból, Citatumból idéznek,
nem szeretem, amikor a szeretettel kapcsolatban Müller Pétertől,
Popper Pétertől, dr.Csernyustól idéznek!
("Mesternek nevezik magukat!")
Ezek számomra idegen ideológiák, a PÉNZ ideológiái!
Ezért állunk most így, ahogyan állunk!!!
"A fát gyümölcséről lehet megismerni, a rossz fa,
rossz gyümölcsöt terem és kivágják."
Hiszen ezeknek az ideológiáknak
ez a céljuk, elfeledtetni Jézust és az Ő örök igazságát!
"Aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom
a mennyei atya előtt."
Ezért megkérdezem újra tőletek, hogy mit ünneplünk karácsonykor?
Azt ünnepeljük, hogy Jézus tanításaival ellentétesen élünk!?
Követendő erkölcsi tanításaival szembefordultunk, hogy tolerálni kell
például a homoszexualitást, a másságot, az értéktelen és hamis ideológiákat!?